2013. december 26., csütörtök

Kellemes Ünnepeket!


Kedves Olvasó!

Szívből remélem, hogy mindnyájatok számára békében, boldogságban és megelégedettségben telnek az ünnepnapok!
Ezúton szeretném megosztani veletek a férjemtől kapott karácsonyi ajándékomat és további kellemes ünnepeket kívánok! <3

Szeretettel: Évi













2013. december 14., szombat

Hóember vattalapból


A szín és a forma adott, ennél egyszerűbben hóembert életre kelteni talán nem is lehet. Kisebb gyerekeknek is hamar megérkezik vele a sikerélmény, hiszen rögtön felismerhető a hóember alakja! Szívből ajánlom elkészíteni! :)
Ráadásul előkerülhet anya varrós doboza is, -ami igazi kincsesláda-, végre lehet benne keresgélni! A kertbe is ki kell ruccanni néhány pici gallyacskáért, igazán jó kis időtöltés kicsiknek és nagyoknak egyaránt!

















2013. december 9., hétfő

Guriga karácsonyfa


Egyik kedvencünk a wc-papír gurigából való alkotás. Karácsonyra hangolódásunk közepette pedig eszünkbe jutott ez a fa. Advent második vasárnapján is túl már nem készítünk adventi naptárat ebben a formában, de jövőre azzal indítjuk a karácsonyi készülődést. :)
Ezt a fát megtölthetjük kedves kis ajándékokkal, finom bonbonokkal, így nem csak dekoráció de egyedi ajándék is lehet. ;)
















2013. december 4., szerda

Üveggolyó pálya



Nagyon szórakoztató társasjátékot készíthetünk egy dobozból, egy tojástartóból és néhány papírgurigából. A cél, hogy a golyó a tojástartó minél nagyobb pontszámot érő részébe érkezzen. :)












 







2013. november 8., péntek

Hernyó


Tojástartót festeni szép színesre, sokkal szórakoztatóbb a kicsik számára mint befesteni egy üres, fehér lapot. Innen jött az ötlet, hogy akár feldarabolva hernyókat is készíthetünk belőle. Nyáron sok zöld kukacot találtunk a gyerekekkel a kertben így a színét is felidézhették emlékezetükben.














2013. október 13., vasárnap

Raklap kanapé


A lányszobából hiányzott egy kanapé. A lendület a házikóépítésből még tart, sőt tele vagyunk új ötletekkel csak az idő kevés hozzá megannyi gyermekünk és tennivalónk mellett. :) De lassan minden elkészül, -a költözés után még mindig hiányzik egy-két dolog- amit most már biztosan raklapból fogunk megoldani!! :)









2013. szeptember 28., szombat

Kishajó


Nagyon gyorsan elkészíthető ez a kedves kis parafadugó hajó. Pici gyermekek egy kevés segítséggel maguk is készíthetik, így még jobb lesz vízre tenni őket!! Ezt semmiképp se hagyjátok ki! :)
























2013. szeptember 16., hétfő

Raklap házikó


Összeszedtük, a gyerekek inspiráltak, lelkesedtek, hoztak-vittek, apu ezermesterkedett, ügyeskedett, én színeket álmodtam, festettem...Kicsit költöttünk a festékre, de kellett. A fára egy fillért sem, egy közeli építkezésen már feleslegesek voltak, segítettünk megszabadulniuk a "szeméttől"! :)))

                               A kezdetek..






                             A rumli a kertben..




                       A végeredmény.












2013. augusztus 30., péntek

Karton házikó



 A költözés után megmaradt karton dobozokból mondhatni, kötelezően készíteni kell valamit. Ez a házikó egy erősebb dobozból van, mert bírnia kell a kiképzést! Én gyorsan kivágtam és ragasztottam, a 12 éves lányom pedig 2,5 éves és 17 hónapos kisöccseivel kipingálta. Igen, adjunk nyugodtan ecsetet ilyen picik kezébe is, jó kis koncentrációs feladat nekik, élvezik nagyon! :)








                              Végre egy házfal, ahol lehet irkafirkálni!!! :)





                     Aztán matricáztunk is egy kicsit, hogy még vidámabb legyen.







2013. június 3., hétfő

Mesedoboz


Biztosan sokan ismeritek ezeket az IKEA-ban beszerezhető kisállatokat. Hajlamos az ember megvenni a gyermekének egyet-egyet, amíg egész állatkertté nem növi ki magát a gyűjtemény. Később a lakás minden pontján találkozhatunk velük... Hasznos és szórakoztató ötlet lehet a befogásukra egy ilyen doboz elkészítése. Színes háttér maradék anyagokból, a kép több pontjára felragasztott tépőzár segítségével pedig a mesében a történet szerint vándorolhatnak az állatok. :)
























2013. május 30., csütörtök

Egy kis horgolás :)


Kicsit el vagyok havazva mostanában a gyermekeimmel, de mindig lopok egy kis időt alkotgatni. Most éppen beleszerettem a horgolásba, tanulgatom lassan videókról, ahogy a kis főnökeim engedik. :) Tehát még abszolút kezdő szinten vagyok de azért megmutatom nektek az első darabjaimat. Hátha kedvet kaptok Ti is! :)

Nálam most ez az 5 perc pihenő, gyorsan horgolok egy virágot, aztán mehet tovább a műsor...



Övtáska, imádom! :)



Válltáska





2013. május 27., hétfő

Bölcselet


Amíg összeszedem a gondolataimat és a fotókat a legújabb bejegyzéshez, megosztanám veletek a következő bölcseletet. Hihi. :)




2013. április 18., csütörtök

Színes társas


Ezt a társasjátékot körülbelül 30 perc alatt hoztuk össze a nagytesókkal. Az volt a cél, hogy a 2 éves kistestvér is megérthesse és "nagyként" beállhasson a társasozásba.
A szabály szerint amilyen színt dob a játékos, olyan színű tárgyat kell a megfelelő csíkra tennie. :)
Így megtanulja a színeket és a szabályok szerinti játékot is. Szívből ajánlom elkészíteni! :)








2013. március 15., péntek

Zoknimanók


Született nálunk is már néhány álomőrző zoknimanó. Könnyen elkészíthetőek, nagyobb gyerekek már egyedül meg is tudják varrni. A kisebbek a kitömésében tudnak segíteni és szemeket kereshetnek, azaz lelket önthetnek beléjük. :))) 
Íme az első manóink, szerintem lesznek még néhányan..






2013. március 11., hétfő

Falfestés


A lakás folyosója festésre szorult, de mivel a fehér unalmas és kényes szín a falon, a zöld mellett döntöttünk. Aztán, hogy a zöld se legyen olyan egyhangú, megszületett a pálmaleveles minta ötlete.
Ehhez sablonokat kellett készíteni. Megrajzolni és kivágni. Minimum kétfélét, hogy ne legyenek ugyanolyanok.

Először is alulra vastag ecsettel fűcsomókat festettem.




Azután fújtuk fel spray-vel a leveleket.









Nagyon feldobja a lakást, a vendégeknek garantáltan eláll a szava. :)



2013. február 15., péntek

Papír gurigaságok :)


A wc-papír guriga annyi ötletet rejteget magában. Nekem legutóbb az jutott eszembe róla, hogy két spirálra bontható szét, a spirálok pedig annyira szeretnek a levegő mozgására forogni...
Így lett belőle széljáték.









A babám hintájára pedig készült egy kis nézegetnivaló, Ikea-s figurákkal összekomponálva. 
Neki tetszik... :)





2013. január 1., kedd

BÚÉK


Mindnyájatoknak kívánok nagyon boldog, kreativitásban, játékban és örömteli együttlétekben gazdag 2013-at!!!
(Tudom a képről hiányzik egy ékezet, de ez a rövidítés szerintem már önálló szóként él, ebben a formájában pedig így helyes... :))) )



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Follow Me on Pinterest
Brighter Planet's 350 Challenge